.

Asztrológia - Asztrológiai Tudástár

Tudástár - Asztrológiai információkeresés:

MC a Kosban
A Kosban álló MC különleges egyéniséget mutat, aki tisztában is van másságával, saját, csak rá jellemző igényeivel, tulajdonságaival, de gyakran még sincs teljesen tisztában önmagával, nem ismeri fel igazi szükségleteit, adottságait, vagy nem meri vállalni ezeket akár mások véleményével szemben is. meg kell tanulnia felvállalni azt, amit igazán fontosnak érez, akár egyedül is. Felelősséget kell vállalnia önmagáért, és ahogy erre képessé válik, és a környezete támogatásáról lemondva, önállóan cselekedni, felszabadul, és kapcsolatai is pozitívan változnak meg. Hatékony és kedveli a kihívásokat, képes mozgásba lendíteni a dolgokat, próbára tenni erejét. Tűz jegy, tehát lobbanékony és folyamatosan keresi a sikert, mert az táplálja, de vigyáznia kell, hogy ne váljon túlságosan függővé. Akkor érhet el igazi sikereket, ha képes saját, belső forrásait mozgósítani, anélkül, hogy környezete energiáit elnyelné és magáévá tenné. Bátran ki kell állnia magáért, így válhat egy közösség tagjává, így fejlesztheti személyiségét, fogadtathatja el magát környezetével, miközben megőrzi független életstílusát és különlegességét. Így lehet igazán önmaga.

Asztrológia tanfolyamok indulnak

asztrologia onlineIntenzív asztrológia tanfolyam:  (hetente 1 modul)
Online 2018 szeptember 9-én vasárnap - rugalmas időbeosztással (kezdő)
 

Normál ütemű asztrológia tanfolyamok:  (két hetente 1 modul)

Budapesten 2018 szeptember 14-én két hetente péntekenként este 
17.30-19.30ó. (kezdő)
Élő-online 2018 szeptember 15-én két hetente szombatonként 
9-11ó. (kezdő)
Online 2018 szeptember 16-án vasárnap - rugalmas időbeosztással (kezdő)

 

Budapesten 2018 szeptember 13-án két hetente csütörtökönként 
17.30-19.30ó. (haladó)
Élő-online 2018 szeptember 15-én  két hetente szombatonként 
14-16ó. (haladó)


Továbbképzések:
 
 

Karma Asztrológia Tanfolyam

Karma Asztrológia

Online Tanfolyam

Budapesten

Kezdő Tanfolyam

Haladó Tanfolyam