.

Asztrológia - Asztrológiai Tudástár

Tudástár - Asztrológiai információkeresés:

Felszálló holdcsomópont a Mérlegben, leszálló a Kosban

A képlet legfontosabb feladata az önfeláldozás elsajátítása, mások érzelmeinek és vágyainak figyelembevétele. A szülöttnek meg kell tanulnia előző inkarnációiban összegyűjtött tudását és eredményeit másoknak átadni. Az együttműködés és a kiegyensúlyozott, arany középút számára a legjobb választás, még hogy ha elsőre nem is találja ezt vonzónak. Individualizmusa miatt nehezen tud másokra odafigyelni, és amikor a körülmények rákényszerítik erre, kellemetlen feladatnak tartja. Korábbi életeiben nagyon fontos volt számára az előremenetel, a Kos jegyre jellemző versenyszellem, akaraterő és határozottság, mindig az élen akart járni, gyakran másokra való tekintet nélkül, amit ebben az életben kell elsajátítania. Féken kell tartania hiúságát és egoizmusát, különben magára marad. A Kos energiája és a Mérleg nyugtalansága mindig mozgásban tartja, türelmetlen és kapkodásra hajlamos, mindig új és új irányba fordul, nehezére esik egyetlen dologra fókuszálni. Könnyen elkeseredik, ha kívánságai nem válnak valóra, ilyenkor irigységre is hajlamos, amit az idők során megtanul legyőzni, feladja önző énjét és elfogadja, hogy sorsán másokkal is osztozik. Karmája az önzetlenség megtanulása, ám ez kemény küzdelmekkel, és az egóját érő fájdalmas csapásokkal jár.  Az igen gyakran vonzó külsejű szülöttnek narcisztikus hajlamait is le kell győznie ahhoz, hogy sikeres párkapcsolatot alakíthasson ki, mivel örökös konfliktus áll fenn a Kos és Mérleg, a Mars és a Vénusz között, az egyik számára az ego, a saját vágyai kiélése a fontos, a másiknak viszont a mások iránti szeretet. Csak akkor lehet boldog, ha a kettő között sikerül egyensúlyt teremtenie, és annyira feladni egóját, hogy a másik vágyai és igényei is fontosak legyenek számára. Önmagát kell legyőznie, ha tovább akar tudni lépni. A leszálló holdcsomópont háza azt a területet jelzi, ahol a régebbi életek vágyai és kívánságai még dominálni akarnak, a leszálló ház viszont azt, hogyan érheti el az önzetlen szeretet és az együttműködés révén az igazi boldogságot.

Felszálló holdcsomó a Mérlegben:
-    feladata, hogy Mérleg elvei szerint leküzdje az egoizmust, és hevessége helyett meg kell valósítania a belső békét, amit másokra is kisugározhat.
-    megtanulni a kompromisszumkötést.
-    diplomatikus viselkedés.
-    kommunikálás.
-    először a másik utána jöhetek én.
-    együttműködést tanulni.
-    békét.
-    harmóniát.


Leszálló holdcsomó a Kosban:
-    makacs.
-    túl heves.
-    gyakran meggondolatlan.
-    egoista.
-    talpraesett.
-    aktív.
-    cselekvő.
-    kalandor.
-    agresszív.

Asztrológia tanfolyamok indulnak

asztrologia onlineIntenzív asztrológia tanfolyam:  (hetente 1 modul)
Online 2018 szeptember 9-én vasárnap - rugalmas időbeosztással (kezdő)
 

Normál ütemű asztrológia tanfolyamok:  (két hetente 1 modul)

Budapesten 2018 szeptember 14-én két hetente péntekenként este 
17.30-19.30ó. (kezdő)
Élő-online 2018 szeptember 15-én két hetente szombatonként 
9-11ó. (kezdő)
Online 2018 szeptember 16-án vasárnap - rugalmas időbeosztással (kezdő)

 

Budapesten 2018 szeptember 13-án két hetente csütörtökönként 
17.30-19.30ó. (haladó)
Élő-online 2018 szeptember 15-én  két hetente szombatonként 
14-16ó. (haladó)


Továbbképzések:
 
 

Karma Asztrológia Tanfolyam

Karma Asztrológia

Online Tanfolyam

Budapesten

Kezdő Tanfolyam

Haladó Tanfolyam