.

Asztrológia - Asztrológiai Tudástár

A vese a bőr mellett a másik fontos központi kiválasztó-szerv. A bőr az elpárologtatott, kiizzadt folyadékban lévő sók és mérgek révén tehermentesíti a vesét. A vese a Vénusz területe, amely egyben az érzelem jelképe is. A kiválasztó rendszer megbetegedései mögött majdnem minden esetben a társunkkal, szerettünkkel való érzelmeink, konfliktusaink húzódnak meg. Asztrológiai szempontból a Kos és a Mérleg helyzetét, valamint az 1. és a 7. házakat kell különös figyelemmel elemeznünk. A vese páros szerv, így is tükrözi a párkapcsolatot, a párkapcsolat megoldatlan konfliktusait, vagy épp a párkapcsolat hiányát.

Veseelégtelenség

Ha a vesék működése nem kielégítő, az azt jelenti, hogy nem képesek a méreganyagokat kiüríteni a szervezetből. Ennek oka lehet sérülés, a vese vérellátásának csökkenése vagy a húgyvezetékek elzáródása. Ez az egyik legkomolyabb, életveszélyes betegség, hiszen emiatt felszaporodnak a méreganyagok, amik kiválasztásában ideig-óráig segíthet a művese-kezelés, a dialízis, a beteg előbb-utóbb új vesére szorul. A vesekárosodásnak egyéb tünetei is vannak, melyek már a többi szervet is érintik, láz, szívelégtelenség, májelégtelenség, a keringési rendszer összeomlása. Az idült veseelégtelenség hátterében sok minden állhat, cukorbetegség, magas vérnyomás, autoimmun betegség, vesegyulladás. Ha a vese súlyosan károsodik, visszafordíthatatlanul leromlik, csak a dialízis, azaz a művese-kezelés, illetve a veseátültetés segíthet. A vese bolygója a Vénusz, testtáj szerint pedig a Mérleg jegyhez kapcsolódik. A Vénusz az érzelmek szimbóluma, így a vesebetegségek mögött is párkapcsolati konfliktus áll, a heveny veseelégtelenség azt jelzi, hogy a beteg olyan párkapcsolati konfliktussal került szembe, amely egy aktuálisan megoldásra váró problémát jelent. Az idült veseelégtelenség pedig arra mutat rá, hogy a párkapcsolatban tartósan fennáll egy érzelmileg nem kielégítő helyzet, amelyet akár bizonytalanságból, akár félelemből, akár konfliktuskerülésből, de fenntartanak, amely viszont így teljese kilátástalanságba sodorja a kapcsolatot, ahol a konfliktus soha nem fog megoldódni. Mivel a veseelégtelenség számos más szervre is kártékonyan hat, a horoszkópban olyan konstellációkat találhatunk, amely az érintett szervet jelképező bolygók állnak támadás alatt, elzáródás esetén például a Szaturnusz, szívelégtelenség esetén a Nap és a Hold, májkárosodás és cukorbetegség esetén a Jupiter-Vénusz kapcsolatok állhatnak a háttérben. A Vénusz egyértelműen az érzelmi élet zavarait jelzi, ha a Jupiter támadja, a elfogadás, megértés álla probléma középpontjában, ha a Szaturnusz vagy az Uránusz, akkor váratlan vagy elhúzódó lelki zavarok. A betegnek szembesülnie kell azzal, hogy nem oldotta meg a párkapcsolathoz kötődő feladatait, félelmei, görcsei, az önállóságához, függetlenségéhez való túlzott ragaszkodás megakadályozták ebben. A magányt választotta, de a betegsége most mégis arra kárhoztatja, hogy megértse, rászorul mások segítségére, meg kell tanulnia elfogadni az adott szeretet, ahogyan a testének is meg kell tanulnia befogadni a donortól kapott új vesét.

Vesegyulladás, vesemedence-gyulladás

A vesegyulladást általában torokűri fertősé, a vesemedence-gyulladást pedig húgyúti fertőzés előzi meg, de mindkét betegség esetében fontos, kiemelt szerepet játszik a Vénusz bolygó. A húgyutak a Skorpióhoz tartoznak, a torok és a garat pedig a Bikához. Mindkét betegség esetében kialakulásuk lelki háttere valamilyen meg nem oldott párkapcsolati probléma. Minden gyulladás, bárhol is jelentkezzen, félelmeinkkel áll kapcsolatban. A párkapcsolatok legveszélyesebb csapdája az, amikor bizonyos együtt töltött idő után kezdjük a társunkat magától értetődőek venni, az érzelmi biztonság érzelmi birtoklásba megy át, és ha tulajdonként tekintünk valakire, az előbb-utóbb, aktívan vagy passzívan fel fog lázadni ez ellen, akár egy vesegyulladás segítségével. A heveny gyulladás minden esetben figyelmeztetés, jelzi, hogy ez így nem mehet tovább, mutatja, hogy van valami, amit nem merünk kimondani, amivel elégedetlenek vagyunk, de nem merünk, vagy nem bírunk rajta változtatni. A vesemedence gyulladása mögött a Skorpió belépésével a szexualitás is megjelenik, a gyulladás gyakran jelzi azt, hogy a párkapcsolatban az egyik fél úgy érzi, kihasználják, de fél ezt kimondani, szóvá tenni. Nem véletlen, hogy nőknél gyakrabban fordul elő, mint férfiaknál, de férfiak esetében is, ha tart a társától, szorong, ez vezethet krónikus vesemedence-gyulladáshoz, amikor is a horoszkópba a Mars és a Vénusz mellett a Szaturnusz is megjelenik.

A vese öröklött és anyagcsere-betegségei

Mint minden öröklött betegség esetében, a horoszkóp 4. házát és bolygóit kell alaposan megvizsgálni, mert azok jelképezik a szülőket, a származást, a magunkkal hozott karmikus terheket. Az anyagcserezavarok esetében az anyát és az elfogadást szimbolizáló Hold és Jupiter helyzetét kell vizsgálni, mert gyakran jelzik, hogy a betegnek az édesanyjával való kapcsolata problémás, vagy nem várták igazán, vagy az édesanya a terhesség alatt görcsölt, szorongott, aggodalmaskodott, nem volt biztos abban, jól döntött-e, amikor megtartotta a gyereket. A külső bolygók és a 4. ház kapcsolata azt jelzik, hogy az apával való kapcsolatban van a zavar, az apa vagy elhagyta a családot, vagy meghalt, esetleg nem akarta a gyereket. Mivel a veséről van szó, a főszereplő bolygó mindkét esetben a Vénusz.

Vesekő, vesehomok, húgyúti elzáródások

A vese és a húgyutak elzáródásai, lerakódásai egyben érzelmeink megkövesedését, megmerevedését, lerakódását is jelzik. A vese jelképe a Vénusz, a vesekőé a Szaturnusz, a két bolygó rossz kapcsolata jelzi a vesekő kialakulását, A kő tulajdonképpen megkövesedett, elfojtott agresszió, ezért gyakran fordul elő Mérleg típusú embereknél, akik hajlamosak elfojtani indulataikat, melynek hátterében vagy az áll, hogy az illető nem hiszi el, hogy szeretik, nem képes elfogadni a szeretet, egyfajta falat épít maga köré. A vesehomok asztrológiai szempontból analóg a vesekővel, de a Mérleg típus helyett inkább a Skorpióra jellemző. A húgyutak a nyitást és a zárást képviselik, átvitt értelemben annak a pszichés nyomásnak a kiengedését, melyet nap mint nap átélünk, de amelyet néha zárkózottságunk vagy félelmeink miatt nem tudunk kiengedni, ezért lerakódik, betokozódik. A húgyhólyag és a húgyutak tájékán kialakuló homok és kőképződés esetén azt kell vizsgálni, mi támadja a Jupitert, amely az akadályozott, gátolt elfogadás, elengedés szimbóluma.

Hólyaghurut

Leggyakoribb tünete az égető érzéssel társuló gyakori vizelési inger, amely azonban nem jár vizeletürítéssel. Kialakulásának lelki hátterében olyan elfojtott szenvedély, égető helyzet, érzelmi megterhelés áll, mellyel a beteg nem tud mit kezdeni, és amelytől szeretne megszabadulni ugyan, de nem bír. A hólyaghurut által okozott nyomás az érzelmi megterhelés okozta lelki nyomást is jelzi, amelytől csak apránként, cseppenként lehet megszabadulni. A húgyhólyag a Jupiter területe, a hólyaghurut gyakrabban alakul ki nőknél, mint férfiaknál, mivel ők lelkileg érzékenyebbek.

Inkontinencia

Általában időskorban kialakuló betegség, melynek során a beteg képtelen akarattal visszatartani a vizeletét. A betegség kialakulhat még fiatal nőknél is, gyermekszülés után, amely azt jelezheti, hogy a szülés, az újszülött túl nagy megterhelést jelentenek az édesanyának, amit még magának sem mer bevallani.

Asztrológia tanfolyamok indulnak: 2020 - 2021 - 2022 - 2023

asztrologia online
Intenzív asztrológia tanfolyam:  (hetente 1 modul)
Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő)

- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net 

Normál ütemű asztrológia tanfolyamok:  (két hetente 1 modul)

Budapesten szeptemberben és februárban két hetente péntekenként este 
17.30-19.30ó. (kezdő)
Élő-online szeptemberben és februárban két hetente szombatonként 
9-11ó. (kezdő)
Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő)

 - - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net

Budapesten szeptemberben és februárban két hetente csütörtökönként 
17.30-19.30ó. (haladó)
Élő-online szeptemberben és februárban  két hetente szombatonként 
14-16ó. (haladó)

Továbbképzések:
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net
 
 
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net

Karma Asztrológia Tanfolyam indul félévente:

Karma Asztrológia

Online Tanfolyam

Budapesten

Kezdő Tanfolyam

Haladó Tanfolyam