.

Asztrológia - Asztrológiai Tudástár

Örökletes, genetikai rendellenesség okozta tünetcsoport, mely a fejlődés lemaradásával. lelassulásával jár. Összefoglaló neve számos szindrómának, a Turner-szindrómától a Down-szindrómáig, melyek mutatnak tüneti eltéréseket, a gyerekek egy része szellemi fogyatékos, másoknál bizonyos endokrin elváltozások is kimutathatók. A betegek horoszkópjában két fontos szempontot kell kielemezni. Egyrészt tanulmányozni kell az anya horoszkópjának 5., 10., és 12. házát, megvizsgálni milyen bolygók állnak egymással kapcsolatban, jelzik-e a veleszületett rendellenességet vagy sem. A másik fontos vizsgálandó a beteg gyerek horoszkópja, melyben különös figyelemmel kell elemezni a 4. házat, a genetikai betegségeket jelképező 1. és 3. ház valamint a súlyos visszamaradásokat jelképező 6. és 12. házakat. Karmikus szempontból meg kell vizsgálni, mit üzen a gyermek betegsége a szülőknek, és mit a gyermeknek. Ki kell deríteni, hogy a betegség a szülők és a gyermek közös karmikus terhe, vagy egy olyan helyzetről, amikor az édesanya tudat alatt nem vállalta fel gyermekét, és ennek következménye a gyermek betegsége, például koraszülés okozta oxigenizációs problémák következtében kialakult agyérzés. Ezekben az esetekben a fentebb felsorolt házak összekapcsolódnak a Szaturnusszal, Uránusszal, Neptunusszal, Marssal, Plútóval, Merkúrral, melyek súlyos esetben nagyon rossz összképet mutatnak.

Asztrológia tanfolyamok indulnak: 2025 - 2026 - 2027 - 2028

asztrologia online
Intenzív asztrológia tanfolyam :  (hetente 1 modul)
 
Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő )
Asztrológia tanfolyam: 2025 február 1-én     (szombat)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net 
 

Normál ütemű asztrológia tanfolyam :  (két hetente 1 modul)

Online szeptemberben és februárban - rugalmas időbeosztással (kezdő )

Asztrológia tanfolyam: 2025 február 8-án     (szombat) 
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net

 

  
További lehetőségek:
Egyéni asztrológia oktatás Online (kezdő / haladó)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net
Online Mentorálás  szeptemberben és februárban (asztrológusoknak)
- - - > Bővebb információ: www.asztrologus.net
 
 

Karma Asztrológia Tanfolyam indul félévente:

Karma Asztrológia

Online Tanfolyam

Budapesten

Kezdő Tanfolyam

Haladó Tanfolyam